Sóska

Nem volt benne egészen biztos, mit csinál. Csinál-e egyáltalán valamit. Harmincszor cserélje a vizet. Forgassa át alaposan, hagyja ázni, majd öntse le. Így mondták. Akkor minden rendben lesz. Másfél órája öntögeti a vizet. Néha leül a konyhaszékre, de nem bír megmaradni egy ültő helyében, úgyhogy inkább mégiscsak feláll, támasztja a kunyhapultot, leönti, cserél. Közben nézi ahogy a víz még egy darabig kavarog, vele a levelek, majd lassan abbamarad a mozgás. Ilyenkor jönnek föl a felszínre.

Legalábbis azt mondják. Csakhogy ő kurvára nem lát semmit se. Kurvára nem látszik semmi se. Azért nem hajol fölé, még be találja szippantani. Egyenesen felmenne az agyába. Ott meg ki tudja mit csinálna, jobb bele sem gondolni. Bár azt mondják, a víz megfogja. Azért tette ki a vizes felmosórongyot a bejárathoz. Minden nap többször cseréli, vizezi ha kiszáradna, és csak gumikesztyűben nyúl hozzá. Bár úgyis mindegy. Már több, mint egy hete itt úszik a levegőben, ő meg úgy mászkál mint rendesen. Nem tudta, nem szóltak. Ment a cérnázóba, meg haza, kétszer volt a piacon is. A sóska is akkorról van. Ezért is áztat. Ez már a huszonötödik víz, lassan vége lesz. Letelt az öt perc, jöhet a merőkanál. Most dolgozta ki az egész szisztémát, közben. Muszáj volt. Sose csinált még ilyet. Vajon meddig kell még csinálni? Nem csak ezzel az egy csomaggal. Mi lesz majd a következővel, meg az azutániakkal? Nyáron, meg jövő nyáron, öt meg tíz év múlva. Lesz-e ő még tíz év múlva? Meg a Julika gyereke. Megáll a kezében a kanál, felnéz a naptárra, még négy hét. Négy hét, és megszületik a Julika gyereke. A Julika most biztosan nagyon fél. Aszonta a nénje, egész nap kint volt a tavon akkor, azt hitte jót csinál. Friss levegőt szív a gyerekkel. Nem tudta a szerencsétlenje. Senki se tudta. A Tamáska meg mindig ökörködik, ha nem hallja, hogy biztos kétfejű, vagy hatujjú lesz, esetleg egy küklopsz fog kijönni belőle, az de jó lenne! - Tamáska szereti a szkifiket. De az nem lehet, a Miksa azt mondta, ilyenkorra már kifejlődött mind a két szeme, és az sem valószínű hogy több testrésze nőne, de rákos, az még lehet. Nem figyelte közben mennyit mer le, és van amit mellélögybölt, pedig pontosan a lefolyóba kellene, hogy minél kevesebb tapadhasson oda a vájlingra. Jön a huszonhatodik. Te, ez már egészen rongyos. Mindent kimos belőle. Ennek már semmi íze nem lesz, egy marék cafat. Az a sok szar meg lehet, hogy még mindig ott ül a mócsingokon. A levelekből már nem marad semmi, csak egy kupac radiokatív cafrang. Ülepedik megint. A Miksa azt mondta az egész hülyeség, mert hogy a csapvízben is már rendesen benne van, ugyanabban mosogatja, mint amit le akar róla vakarni. Lehet hogy még több kerül rá. Mostmár mindegy. Elkezdte. Amit elkezd, azt be is fejezi. Neki így tanították. Ha lerohad is közben a keze, ő azt a mocskot akkor is kimossa belőle. A Miksa azt is mondta, hogy a víz kutyafülét nem ér, még ha érne, akkor is mindegy lenne, mert amikor leönti a levelekről, megint felkavarja az egészet, a szennyeződés meg ugyanúgy visszatapad. Ezért kezdett el merőkanalazni. Az öt percet csak úgy kitalálta. Mit tudja ő. Honnan tudná hogy kell az ilyesmit, nem szakértő. Az öt perc az jó lesz. Pont jó. Már elég nehezére esik állni, néha megbicsaklik a lába. Biztos az idegfeszültségtől is van. Ma ráadásul szemerkélt, mikor a cérnázóba ment. Az eső meg lemossa azt a vackot. Hosszú esőkabátban volt, pedig utálja, fullad benne, de most egészen behúzta az arcába, félt hogy rámegy a bőrére. Talán nem ment, de ma egész nap úgy érzi, mintha szúrna a bőre. Ott is ahol ruha volt rajta. De ott jobban, ami szabadon volt. Tudta hogy nonszensz, de nem bírta megállni. Egészen pirosra vakarta. Azok a kis nyomorultak meg kint ugráltak mind a játszótéren, szórták egymás hajába a radioaktív homokot. Vitték őket az óvodából ma is. Az egyik még a mászókát is megnyalta. De nem csak úgy megnyallintotta, felmászott, és nyalogatta a tetején rendesen. Biztos vashiányos a szerencsétlen és így pótolja a napi szükségletét. Vagy csak szereti, mert finom édes. Úgy csinált, mint a kisbabák mikor a szájukba vesznek valamit. Az a gyerek a mászókát vette. Az egész vasat, meg vele a sok radioaktív szemetet. Látta ahogy mind bemegy a gyerek szájába. Ott cikáznak a szájüregében, aztán bukdácsolnak le a nyelőcsövén keresztül a gyomrába. Hányingere támadt. Huszonhét. Már nem bírja sokáig. Itt áll már egy csomó ideje, a sóska meg lassan eltűnik a vízben. A sok cafrang szépen lassan leúszik a csatornába. Kanalaz a vízből, kicsit szagolgatja, talán egy kanál még nem árt, de hiába, ennek a szarnak még szaga sincs. Amit meg lát, az csak buborék, meg a sóska maradványai. Mérgében belevágja a merőkanalat a tálba, a víz szétfröccsen, jut belőle a kezére is bőven. Azistenverje meg. Kinyitja a csapot, alátartja a kezét, akkor eszébe jut, hogy radioaktív az is. Bassza meg.

Egy órája ülnek a főzelék fölött. Nézik a fazekat, de az nem mutat semmit. Olyan, mint mindig, talán mintha kissé jobban össze volna esve. Egyikük sem szól. Hol a zöld löttyöt, hol a belőle kimeredő kanalat bámulják. Ha a kanál elmerülne, ha szétmarná a főzelék, ha megenné a lábast, akkor tudnák. De a kanál nem merül, a fazék is ép, semmi se történik.

- Kihűlt - fogja meg a lábas fülét, és úgy ahogy van, kanalastul kivágja az egészet a szemétbe.