A felnőttek nem alszanak

Egyik este Marci szülei moziba mentek. Amíg haza nem értek, én vigyáztam Marcira, és a testvérére Pannira. Késő este volt. Panni már rég aludt, de Marci még három esti mese és két pohár mézes tej után is ébren forgolódott az ágyában. Minduntalan kijött hozzám a nappaliba.

Napa

Napának nagy-nagy tömött bajsza volt. Olyan, mint egy harcsának. Nem is! Inkább olyan, mint egy rozmárnak. Igen. Napának nagy-nagy tömött, sárga, rozmárbajsza volt. Sárga volt egészen. Meg a haja. Az is sárga volt. De csak elöl, a homloka fölött. A többi részen fehér. Igen. Sárga, meg fehér. És egy kicsit szürke is, amit a mama szerint úgy kell mondani, hogy ősz, de én inkább mégis szürkét mondok, mert hát tényleg úgy nézett ki. Várj! Talán inkább mégsem volt bajsza. Csak egyszer, mókából. Elkapta az egyik copfom, odabiggyesztette az orra alá – Napának nagy-nagy sasorra volt – és azt mondta: “Add nekem a copfod, pont jó lesz nekem bajusznak!”. Igen. Így volt. Becsületszavamra, hogy így!

Óda egy-két mandulához

Az első, a nagy büszkeség,

Mikor játszhatnál, mint a többiek, de te inkább a padra dőlve szenderegsz,

Judit néni jaffaszörpje, a tetején úszkáló fehér, keserű piruladarabokkal, 

Amik csikizik a nyakad belsejét,

És a többieknek se jaffaszörp, se tüszős mandula nem jár.

© Soós Bori

Marcival rajzoltunk

Aznap lógott az eső lába, Marciba meg mintha a kisördög bújt volna, mindenre csak nemet mondott, és semmihez sem volt kedve. A reggeli habos kakaó is félig ottmaradt, és hiába próbáltam ráerőltetni a mackónadrágot, csak kicsúszott mindig a kezeim közül, úgyhogy tíz órakor még mindig pizsamában rohangált fel s alá a lakásban. Semmi kilátás nem volt rá, hogy aznap értelmesen töltsük az időt, úgyhogy feladtam a mackónadrágos hadműveletet, magam elé vettem egy pár rajzlapot, meg színest és elkezdtem rajzolgatni. Marci még egy darabig trappolt, csapkodta az ajtókat és néha sikongatott mellé, de én csak rajzoltam tovább rendületlenül. Jó darabig ment ez még így, és már egészen megszoktam az ütemes zajongást, mikor egyszer csak túl hosszúra nyúlt a csend és azt vettem észre, hogy a vállam mellett egy kis fej kandikál ki. Marci a rajzomat vizslatta.

© Kapitány Eszter