Napa

Napának nagy-nagy tömött bajsza volt. Olyan, mint egy harcsának. Nem is! Inkább olyan, mint egy rozmárnak. Igen. Napának nagy-nagy tömött, sárga, rozmárbajsza volt. Sárga volt egészen. Meg a haja. Az is sárga volt. De csak elöl, a homloka fölött. A többi részen fehér. Igen. Sárga, meg fehér. És egy kicsit szürke is, amit a mama szerint úgy kell mondani, hogy ősz, de én inkább mégis szürkét mondok, mert hát tényleg úgy nézett ki. Várj! Talán inkább mégsem volt bajsza. Csak egyszer, mókából. Elkapta az egyik copfom, odabiggyesztette az orra alá – Napának nagy-nagy sasorra volt – és azt mondta: “Add nekem a copfod, pont jó lesz nekem bajusznak!”. Igen. Így volt. Becsületszavamra, hogy így!

Napa nagy volt. Rettentő nagy. Mint egy óriás, akkora. Vagy még nagyobb. És nem csak szerintem, kicsi szerint, hanem a nagyok szerint is. Még a nagyokhoz: mamához, papához, Nanához, és János bácsihoz képest is nagy volt. Pedig János bácsi igazán nagy, nekem elhiheted. Napa olyan nagy volt, mint egy bálna. Csak nem egy fekvő, hanem egy álló bálna. Napa azt mondta, hogy azért olyan bálnanagy, mert mindig tepertőt eszik kefírrel, málnaszörpöt iszik hozzá, és egész álló nap csak keresztrejtvényt fejt.

Nem szerettem sose a tepertőt, sem a kefírt. Csak akkor ízlett, ha Napa ette. Néha én is kértem, Napa pedig csinált nekem a kenyérből katonákat. Ittam hozzá málnaszörpöt, mert azt szeretem. Egyszer papa is evett kefírt. Kértem tőle, de akkor nem ízlett. Hiába, a tepertő és a kefír valamiért csak akkor volt finom, ha Napával együtt ehettem.

Napa ősszel, télen és tavasszal nem dolgozott. Azt mondta, az öregeknek már nem kell. De nyáron, amikor a nap már eleget sütötte a Balatont, és ettől a vize egészen meleg lett, akkor Napa beült a kis sufniba, ami a strand bejáratánál áll. Kinyitotta az iciri-piciri ablakot, azon keresztül adogatta a jegyeket a strandolóknak. Persze nem ingyen, hanem pénzért cserébe. Ingyen csak én mehettem be, meg Oti, mert mi Napa unokái vagyunk. Napa néha megengedte, hogy mi áruljuk a jegyeket. Ő számolta az aprót, Oti a jegyeket, én meg kiadogattam azokat az ablakon keresztül a strandoló néniknek és bácsiknak.

Ha épp nem jött strandoló, mert már mindenki bent volt, vagy mert inkább odahaza ebédeltek és monopolyztak, akkor Napa rejtvényt fejtett, vagy János bácsival és Otival pecázott a stégen. Én nem pecáztam, mert lány vagyok és kicsi. A lányok nem szeretnek pecázni, a kicsiknek pedig nem lehet, mert félő, hogy fennakadnak a horgon. Ezt Napa mondta. Nem is akartam pecázni, csak egyszer. A horgot nem dobhattam be, mert ahhoz még kicsi voltam, ahhoz viszont már elég nagy, hogy a pecabotot tartsam. De hamar eluntam, mert lány vagyok, és a lányok tényleg nem szeretnek pecázni.

Napa egyszer fogott egy piszoknagy halat. Én azt nem láttam, Oti mondta. Ő volt lent Napával a stégen, én meg otthon, Nanával a kertben. Kértem, hogy mutassa meg a halat, de Oti szerint Napa visszadobta a vízbe. Azt mondták, akkora volt, mint Napa karja. Napának hatalmas karja volt. Mint egy bálna uszonya, akkora. Én azt akkor nem hittem el, hogy a Balatonban akkora nagy hal van, és azt Napa ki is fogta. Ha tényleg kifogta volna, akkor biztosan hazahozta volna, hogy megmutassa nekem.

Részlet a Pozsonyi Pagony Kiadó, A kalóz nagypapa című antológiájához írt mesenovellából.