Kitörni a varázstalanított világból

A tizenöt éves Jacob Portman egy napon kénytelen szembenézni gyermekkora dajkameséivel. De vajon a csodálatos képességű gyerekek tényleg csak Portman nagypapa kitalációi? A mesemondó furcsa körülmények közt leli halálát, unokája pedig kész a rejtélyek nyomába eredni. Jacobot különös, sokszor hátborzongató fényképek, és háborús szemtanúk beszámolói segítik a nyomozásban. A birkaürülékkel, antropológiai lelettel és náci bombákkal kikövezett út messzire visz, messzebbre, mint ahogy azt Jacob valaha is sejtette. 

Alex Cousseau - Charles Dutertre: A király, akinek nem volt semmije

Már megint egy szerzőpáros, akik fittyet hánynak a konvenciókra. És milyen jól teszik! Adva van egy inverz világ, ahol a királynak semmi, a népnek pedig minden jár. Hamarosan a király mellé szegődik egy macska. A cseppet sem szokványos mesei fordulatok nyomán kerül csizma a macska lábára, érme a csizmába, és egy beszélő hal a macska gyomrába. Finom humorral átszőtt, kedvesen abszurd mese, ahol a történet végi tanulság nem kiabál, inkább csak halkan suttogja a fülünkbe: a világ legértékesebb kincse a barátság. 

Világok, ha találkoznak

Négy mese, három világ elsöprő találkozása: a gyermeké, Marie-France-é, a drámaíróé, Ionescoé, és az illusztrátoré, Etienne Delessert-é.

A felnőttek nem alszanak

Egyik este Marci szülei moziba mentek. Amíg haza nem értek, én vigyáztam Marcira, és a testvérére Pannira. Késő este volt. Panni már rég aludt, de Marci még három esti mese és két pohár mézes tej után is ébren forgolódott az ágyában. Minduntalan kijött hozzám a nappaliba.

Napa

Napának nagy-nagy tömött bajsza volt. Olyan, mint egy harcsának. Nem is! Inkább olyan, mint egy rozmárnak. Igen. Napának nagy-nagy tömött, sárga, rozmárbajsza volt. Sárga volt egészen. Meg a haja. Az is sárga volt. De csak elöl, a homloka fölött. A többi részen fehér. Igen. Sárga, meg fehér. És egy kicsit szürke is, amit a mama szerint úgy kell mondani, hogy ősz, de én inkább mégis szürkét mondok, mert hát tényleg úgy nézett ki. Várj! Talán inkább mégsem volt bajsza. Csak egyszer, mókából. Elkapta az egyik copfom, odabiggyesztette az orra alá – Napának nagy-nagy sasorra volt – és azt mondta: “Add nekem a copfod, pont jó lesz nekem bajusznak!”. Igen. Így volt. Becsületszavamra, hogy így!

Retrót a kézbe!

Egy habkönnyű nyári krimi kicsiknek, és nagyoknak, kezdő és gyakorlott olvasóknak, krimibolondoknak, megrögzött nosztalgiázóknak, retróőrülteknek és dizájnfanatikusoknak, az eklektika jegyében. Kövecses Panni és a Lajka Books első könyve.

Szijj-féle Abszurdisztán, a felolvasók Mekkája

Aki rendszeresen gyakorolja a meseolvasók felelősségteljes posztját, az tudja, hogy van miért hálálkodni, ha az írónak nem csak a szűken vett célközönségre, hanem a felnőtt előadóra is gondja van. Nincs is annál felemelőbb, mint mikor a szöveg kínálja magát a felolvasásra.

Angol acél

- Na?

- Még mindig semmi.

- Rendesen eltűntette, a hétszentségit neki. És pont azt kellett elvinnie.

- Hát minek adtad oda?

- Minek, minek? Mer kérte. Csengetett, a következő pillanatban meg már bent volt. Kihúztam a fiókot, hogy keressek neki egyet. Ott volt a rakás tetején, kiemelte, hogy az neki jó lesz, aztán már ott se volt.

Mamuska

Mamuska első pillantásra megfogott, és nem ereszt. Gondolatban rögtön odafészkelte már magát Mamó, és A hálás virág nagymamája mellé. Pörgetem előről hátra, hátulról előre, a szövegbe még nem tudom beleásni magam, de hazáig csak tudok várni. Mamuskát lerakom, hisz most más dolgunk van, de egy pillanat múlva a kezemben van megint, pereg a grafitszín varázslat. Végül az ölemben köt ki, szorongatom, simogatom, Mamuska nem ereszt. Mamuskát nem eresztem. Aztán csak nem tudok várni hazáig, a négyes villamoson meg elered a könnyem. Nem is annyira Mamuska halálát siratom, inkább azt könnyezem meg, hogy a búcsú ilyen szép is lehet.

Sóska

Nem volt benne egészen biztos, mit csinál. Csinál-e egyáltalán valamit. Harmincszor cserélje a vizet. Forgassa át alaposan, hagyja ázni, majd öntse le. Így mondták. Akkor minden rendben lesz. Másfél órája öntögeti a vizet. Néha leül a konyhaszékre, de nem bír megmaradni egy ültő helyében, úgyhogy inkább mégiscsak feláll, támasztja a kunyhapultot, leönti, cserél. Közben nézi ahogy a víz még egy darabig kavarog, vele a levelek, majd lassan abbamarad a mozgás. Ilyenkor jönnek föl a felszínre.

Óda egy-két mandulához

Az első, a nagy büszkeség,

Mikor játszhatnál, mint a többiek, de te inkább a padra dőlve szenderegsz,

Judit néni jaffaszörpje, a tetején úszkáló fehér, keserű piruladarabokkal, 

Amik csikizik a nyakad belsejét,

És a többieknek se jaffaszörp, se tüszős mandula nem jár.

© Soós Bori

Marcival rajzoltunk

Aznap lógott az eső lába, Marciba meg mintha a kisördög bújt volna, mindenre csak nemet mondott, és semmihez sem volt kedve. A reggeli habos kakaó is félig ottmaradt, és hiába próbáltam ráerőltetni a mackónadrágot, csak kicsúszott mindig a kezeim közül, úgyhogy tíz órakor még mindig pizsamában rohangált fel s alá a lakásban. Semmi kilátás nem volt rá, hogy aznap értelmesen töltsük az időt, úgyhogy feladtam a mackónadrágos hadműveletet, magam elé vettem egy pár rajzlapot, meg színest és elkezdtem rajzolgatni. Marci még egy darabig trappolt, csapkodta az ajtókat és néha sikongatott mellé, de én csak rajzoltam tovább rendületlenül. Jó darabig ment ez még így, és már egészen megszoktam az ütemes zajongást, mikor egyszer csak túl hosszúra nyúlt a csend és azt vettem észre, hogy a vállam mellett egy kis fej kandikál ki. Marci a rajzomat vizslatta.

© Kapitány Eszter